Borsmenta: “Szép az élet itt a Kövesföld-dűlőben, ég és föld között”

A Borsmenta cikke.

„Ipacs Szabó István 2008-ban tévedt először a Tenkes-hegy Siklós-Máriagyűd felőli oldalára, és azonnal bele is szeretett a tájba. Fenn az ég kékje, alant az ültetvények zöldje, s a kettő között áll a kicsi pince, ahol a borok készülnek. „Ég és föld között”…

„A Vylyannál séf vagyok, itt pedig szakács” – világítja meg egy gasztronómiából vett párhuzammal Ipacs Szabó István, hogy miként is gazdálkodik saját kéthektáros birtokán. A Vylyan pincészet főborásza 2008-ban tévedt először a Tenkes-hegy Siklós-Máriagyűd felőli oldalára, és azonnal bele is szeretett a tájba. Nem sokat teketóriázott, vett egy kis területet a Kövesföld-dűlőben, pályázott, telepített, pincét épített, és 2015-ben már meg is jelent az első bora a piacon. István szinte minden szabadidejét a kis birtokon tölti; reggel, munkába indulás előtt és este, munka után is mindig akad ott tennivaló. „Néha itt vagyok egész nap. Az a legjobb, mert este mindig látszik, hogy volt értelme felkelni” – mondja, és szeretettel néz végig a tőkéken.

Ipacs Szabó István az Alföldön nőtt fel, az édesapja virágokat termesztett, a föld, a növények szeretetét volt kitől örökölni. A szakmát előbb a kecskeméti Kertészeti Szakközépiskolában, majd a gyöngyösi főiskolán tanulta, később pedig a Szent István Egyetemen szerzett agrármérnöki, szőlész-borász szakmérnöki és gazdasági agrármérnöki diplomát. Nem lehet mondani, hogy hosszan ült a babérjain. A gyöngyösi évek alatt folyamatosan járta az ország és a világ pincészeteit, megfordult Olaszországban és Németországban, az államvizsga után pedig azonnal indult Kaliforniába, hogy fél évet a Kendall-Jackson borászatnál, egy másik felet pedig a Jackson pincészetnél töltsön. Innen Ausztráliába indult volna, de akkor kereste meg a Vylyan pincészet tulajdonosa, fölajánlva a főborászi pozíciót, és Ipacs Szabó István úgy döntött, hogy véget vet a vándoréveknek. 1999 óta készíti szeretettel, odafigyeléssel és nagy műgonddal a Vylyan borait, de más egy birtokot örökbe fogadni, és más a nulláról megteremteni. „Ezzel a területtel együtt fogunk felnőni” – mondja, mintha a gyerekéről beszélne.

 

Az új pince előtti részen friss telepítésű ültetvény apró hajtásait borzolja a szél. István nem árulja el, milyen szőlő terem majd a tőkéken – várjuk meg, hogy nagyobb legyen, aztán beszélhetünk róla. A pince mögötti kis emelkedőn is előkészítették már a talajt, de oda nem szőlő kerül, hanem mediterrán növények: gránátalma, füge, babér és mandula. Magyarország legmelegebb vidékén járunk, itt érik be először a zsenge tavaszi zöldborsó, de mindez nemcsak a néphit szerint igaz, hanem tudományosan is bizonyított tény.

István birtokszomszédja, Hubert Kálmán klímakutatásból doktorált, és a mérései alátámasztották az addigi feltevéseket. Hubert úr létre is hozott itt egy saját kéthektáros arborétumot, amelynek különböző sarkaiban más-más tájról származó melegkedvelő növények élnek, és néhány év múlva már Istvánéknál is saját babér ízesíti a krumplifőzeléket.Az Ipacs Szabó Birtok védett fekvésének köszönhető, hogy itt korábban fakad és korábban érik a szőlő, és ez a hosszabb vegetációs időszak különösen a később érő cabernet fajtáknak kedvez. István komoly, koncentrált és elmélyült borászati munkájának fókuszában jelenleg a cabernet franc áll. 1,2 hektárnyit telepített belőle. A másik fontos fajta a kékfrankos lesz, amely szintén izgalmas, egyedi borokat képes adni ezeken a területeken.

Nagy esőcseppekkel érkezik a zápor, de azért megnézzük a pince fölötti vegyes ültetvényt, amit még a filoxéravész előtt telepítettek. A gacsos, öreg tőkék egybeszüretelt terméséből készül István mindennapokra szánt bora, az Inni jó nevű siller. Kicsit távolabb, egy vén hársfa alatt egy ódon pince meszelt fala világít. A leveleken dobolnak az esőcseppek, miközben István előhúzza a nagy pincekulcsot. Bent csend és béke, az öreg falak nagy titkok tudói lehetnek. A pince falának minden négyzetcentiméterét, de még a kopott hordókat is vastagon üli meg a mohaszerű pincepenész. Itt szakmai munka természetesen nem folyik, de István szereti a múltnak ezt a hamisítatlan örökségét. Jó látni, hogy a korábban itt élő emberek is szeretettel és odaadással tették a dolgukat egykor.

A friss esőtől kissé csúszós ösvényen baktatunk vissza az új pincéhez, minden harsány zöld, a szőlő majd kicsattan az egészségtől. István nevetve meséli, hogy a növényektől semmit nem sajnál, az új telepítésű ültetvények egy része egy időben elefánttrágyát kapott, itt volt ugyanis egy cirkusz egy hónapig…

Kóstolni az Ipacs Szabó Birtok modern pincéjébe vonulunk vissza. Fent tartályok katonás rendben, és egy felújított, 1800-as években készült régi prés, amit István nászajándékba kapott a barátaitól. Lent kis palackozó, minilabor, hordós érlelő. A kettő között komoly teherlift. Mosolyogva teszünk ígéretet, dehogy áruljuk el István feleségének, hogy mennyibe került. Borbarátok között igazán jól működik a betyárbecsület.

Az Ipacs Szabó család különben is komoly áldozatokat hoz annak érdekében, hogy a családfő hódolhasson borkészítési szenvedélyének. Az egyik bor például a „Nászút helyett” beszélő nevet viseli. Ugye, mindenki kitalálja, hogy miért…

István úgy tervezi, hogy a pincészet teljes kapacitása nem lesz több 10 ezer palacknál, nem szeretné, ha a borai mindenhol ott lennének, de azt igen, hogy a jobb éttermekben megkóstolhassa, aki épp erre vágyik. A címkét Ipacs Géza tervezte, rajta a közelben élő darázsölyv grafikája. A ritka ragadozó madár vadméhek és darazsak lárvájával táplálkozik, és igen kedveli a meleg, déli lejtőket. Fenn az ég kékje, alant az ültetvények zöldje, s a kettő között áll a kicsi pince, ahol a borok készülnek. „Ég és föld között” – ez a pincészet jelmondata, amely szintén olvasható a címkén.

István mindig szeretett volna fehérbort készíteni, de valahogy nem talált hozzá megfelelő fajtát a Villányi borvidéken. Egy nemzetközi borvásáron kóstolt fehér cabernet sauvignont, ami nagyon megragadta. Akkor határozta el, hogy az ő fehérbora cabernet franc-ból készül. Így is történt. A borhoz a szőlőt kora reggel szüretelték, hogy friss maradjon, majd gyors préselés és aktív szenes szűrés következett, hogy a még benne lévő rózsaszínes árnyalatokat is kiszűrjék a mustból. Seprőn tartva, kevergetve érlelték, majd palackozták, és szinte alig került piacra, már el is fogyott.A fehér franc szőlőjéből természetesen vörösbor is készül, ott van már a hordóban. István szerint reménybeli „villányi franc”-alapanyag, de hogy az lesz-e valóban, majd csak 2017 novemberében derül ki. Addig érlelődik.

Csend van, nyugalom, az eső is elállt. A kis pince mellett felállított asztal körül üldögélünk. Poharunkba hol az Inni jó, hol a Nászút helyett, hol a Fehér Franc elnevezésű bor kerül, mellé frissen sült pekes kiflit kínál a házigazda. Az ég derül, a madarak megszólalnak. Szép az élet itt a Kövesföld-dűlőben, ég és föld között.”

Fotó: Szabó Edit
A színvonalas beszámolóért köszönet a Borsmentának!

One reply on “Borsmenta: “Szép az élet itt a Kövesföld-dűlőben, ég és föld között”

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.