A földön állunk,
de az égbe tekintünk.

Ide teremttettem, ez az
én helyem

Amikor egy nyirkos, párás tavaszi napon megláttam ezt a területet, azonnal tudtam, hogy itt saját szőlőt akarok. Azt is tudtam, hogy magam végzek majd minden munkát, a telepítéstől a borkészítésig.

Éreztem, hogy nagyon nagy kihívás lesz, de a pályát meg kell futni. Nem lenne teljes az életem, ha nem vállalnám fel.

– Ipacs Szabó István

1,5 ha terület

Csak annyi szőlőt szeretnék, amit magam meg tudok művelni.

Az egyik legmelegebb fekvés

Igyekszem jól használni: meleg években tompítani, hűvös években hagyni érvényesülni.

1,2 hektár terület

Nagyrészt cabernet franc. Magam telepítettem, magam nevelem saját hitem, elképzelésem szerint.

Fejlődni akarok, nem növekedni

Leszűkítettem a világot másfél hektárra

Ezzel tágítom ki a határait. A legszorosabb együttlétet szeretném megvalósítani szőlő és ember között.

Gyerekkorom szőlőben, gyümölcsösben, fóliaházak, virágok, állatok és a pince vonzásában telt. Lassan ébredtem rá, hogy mivel szeretnék foglalkozni. Így jutottam el több mellékvágány után a szőlőhöz, borhoz.

Nem akarok többet, nagyobbat. Minden egyes szőlőtővel egyenként igyekszem kapcsolatban lenni.

"Mutasd meg, hogy a világnak ellentéte vagy!"

Kézzel művelem a szőlőt

Nem használok gépeket, csak egy fűkaszát és egy permetezőt.

Bioművelés

Számomra ez a birtok nem megélhetés, hanem a hobbi, a kiteljesedés helye.

Az új generáció

Fontos számomra, hogy a szőlő művelésébe bevonjam gyermekeimet.


Édesapám borát, gyermekkorom első, meghatározó borélményét idézem vissza ezzel a borral. Öreg, szórt telepítés vegyes szőlőfajtái egybe szüretelve, egyszerűen, az ősi hagyomány szerint elkészítve. A végső arcát a cabernet franc adja. Kisebbik fiam, Vencel ezt kóstolva megjegyezte, hogy jó inni, majd a nagyobbik Vince elmerengve válaszolta "Inni jó!"


Pincém fehérborában a cabernet franc ritka arca néz velem szembe. A belső lényeget kerestem a felszín alatt. A kísérletezés szabadságát követve kíváncsi voltam, mit ad a szőlő héjába zárt lédús hús. A válasz ebben a borban tárul fel.


Cabernet franc-alapú házasítás. Sűrű szövésű, nagytestű, izgalmas vörösbor. Érett, tömör gyümölcsösség, mellette finom hordó, fűszerek és dohány. Mindez frissítő savakkal, bársonyos tanninokkal, szép lecsengéssel. Hagyjuk kinyílni, dekantáljuk, kóstoljuk nagy pohárból.

Az út vége a végtelen egyszerűség

A legegyszerűbb borkészítésre törekszem. Az épület egy háromszintes, szivattyú nélküli pince. A cefrét, bort itt targonca és lift mozgatja.

A régi Kossuth prés szimbolikus számomra: Zsurki Sanyi barátomtól kaptam. Felújítottam, a mai kor igényeihez és tudásához alakítottam. A munkám folyamán szintén a régi idők tapasztalatait a mostani kor ismereteivel ötvözve szeretném elkészíteni boraimat.

A mindennapok küzdelmein felülemelkedve, örömet szeretnék adni a boraimmal.

Powered by Typeform